26.fejezet

NEM AKAROM, HOGY ELMENJEN.
De ki vagyok én, hogy marasztalni tudjam?

Elmegy. Elfog menni. Nem mondta, hogy mikor is lesz az a turné, de bizonyára hamar. A levegőt ami mindenkinek lételeme most én hirtelen fojtogatónak éreztem. Lehetséges ez? Zayn...elmegy.
Elfog menni. Ez a munkája. Ő utazik és megy össze-vissza a világban és énekel. Na de velem mi lesz itt? Én nem tudom marasztalni.
-Mi a baj? -ült mellém le Zayn. Már javában az esti órákban járunk és én kijöttem ide hátra cigizni a gondolataimmal együtt. A veranda hideg részén ültem, ő pedig helyet foglalt mellettem.
-Kicsit megijedtem -vallottam be.
-Tudom -válaszolta könnyedén. Rápillantottam. -Én már nagyon régóta tudom, hogy lesz egy ilyen hosszú turnénk és a családom már pár hónapja próbál lélekben készülni erre a hét hónapra. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz itt hagyni a családomat, téged. De valljuk be Alexis nem csak ez az egy ilyen alkalom lesz.
-Tudom -nyögtem ki. Mert, hogy tisztában vagyok vele. Csak hogy nem akarom elfogadni. -Csak, ha te elmész akkor...akkor..nekem..nem marad senkim -mondtam küszködve a szavakkal. Felém fordította a fejét, de én nem néztem rá.
-Utálom magamat ezért.
-Ne! Ne. Ez az én gondom -mondtam. Közelebb húzott magához és átkarolt. A fülembe suttogott:
-Én itt vagyok neked, érted? Ezt sohase felejtsd el.
Bólintottam, majd oldalra fordítottam a fejemet és megcsókoltam.
-Menjünk be. Nem akarom, hogy megfázz -mondta, majd felhúzott.



**


-Még soha nem voltunk randizni -hüledezett  Zayn. Felnevettem.
-Én soha nem is voltam még -jegyeztem meg. Úgy látszik mindig meg tudom lepni valamivel ugyanis hitetlenül meredt rám.
-Akkor én elviszlek.
-Nem. Ne! Az nem az én világom -mosolyogtam.
-A te világod akkor mi?
-Buli,zene,tánc.

-Te már hallottad valamelyik számunkat is? -kérdezte. Nem tudtam, hogy honnan ered az a kérdés, de gondolom a zenéről jutott eszébe.
-Hát..amikor a stúdióban énekeltetek. Amúgy nem -pirultam el és elszégyelltem magamat. Azért ez elég gáz. -Ez baj? -néztem rá. Elnevette magát.
-Nem. Egyáltalán nem. Tudod, hogy ezalatt a három év alatt hányszor próbáltak minket kihasználni? Te pedig..itt vagy velem és egy szót sem kérdezel a bandáról, a zenéről. Egész álló nap, ha kint vagyunk az utcán rajongók jönnek oda hozzánk és fényképet kérnek valamint a One Direction-ról kérdeznek. Ebbe én személy szerint belefáradtam.
Aprót bólintottam.
-Nagyon haragudni fogsz rám, ha azt mondom nem érdekel a banda. Csak te -pirultam el.
-Egyáltalán nem -mondta és megcsókolt.



Haza kellett mennem. Túl sok ideig voltam távol és igazából teljesen kinézem magamból, hogy a cuccaim már rég kint hevernek az út mellett, de azért reméltem ez nem történt meg. Azt tudtam, hogyha én most bemegyek a házba akkor össze kell pakolnom és eljönnöm, de nem tudom, hogy hova is mehetnék. Ez gáz.
Nagy levegőt vettem, majd céltudatosan nyitottam be a házba. Nem volt otthon senki. A két bőrönd még ugyanott hevert ahol legutóbb láttam, így azokat felkapva indultam fel a szobámba. Kinyitottam mindkettőt és a szekrényemből elkezdtem beledobálni a cuccaimat.
10 perc. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy becsomagoljam az egész eddigi életemet két bőröndbe. Meglepődtem, hogy ennyire rövid idő alatt végeztem hiszen mégis csak 19 életévemet pakoltam be. Igazándiból semmilyen személyes tárgy nem került bele. Ruhák,sminkek,cipők, laptop, fogkefe és egyéb ruha kiegészítők voltak az egyetlen dolgok. Se egy fénykép, vagy netalántán egy kis kori plüss. Sosem kötődtem semmihez így igazából az alap dolgaimon kívül nincs semmi más tárgyam.
A ház előtt állva még egyszer visszanéztem rá. Valószínűleg soha nem fogok visszajönni ide. Attól függetlenül, hogy nem sokat jelentett nekem ez a hely ide gubóztam el minden elől. Fájdalom, az egyedüllét furcsa érzése, és minden rossz elől. Itt sírtam először, itt volt az első -és remélem utolsó- alkalom amikor a törött parfümöm üvegével az egyedüllét, és a tehetetlenség miatt megvágtam magamat. Ezeknek a falaknak történetük van az én szememben.
Nem tagadom egy kis könnycsepp jelent meg a szemem sarkában, de sikeresen letöröltem. Ez csak egy ház.


Újra hatalmába kerített a tehetetlenség érzése. Nem akartam Zayn-hez menni, mert így is sokat vagyok nála ráadásul, ha ott is élném mindennapjaimat annak én sem örülnék. A második személy pedig Sasha. Ő azt mondta, hogy kicsi a lakásuk, de én reméltem, hogy pár éjszakát azért meghúzhatok nála.
A kávézóhoz vettem az irányt. Furcsa volt két bőröndöt húzni magam után, na de most őszintén, kit érdekel? Mondjuk én pont leszartam, hogy az emberek megbámultak. Máskor is volt már erre példa.
-Szia Sasha -köszöntem neki.
-Szia Alexis -mosolygott, majd mögém nézett. -Eljöttél otthonról? -kérdezte némi aggodalommal a hangjában. Egy fejbólogatással jeleztem a válaszomat.
-Nem aludhatnék pár napig nálad? Csak pár napig..amíg találok valami helyet magamnak -kértem.
-De, persze.  Remélem nem lenne baj, ha a kanapén aludnál. Nincs máshol hely.
-Nem baj! Nagyon szépen köszönöm -mosolyodtam el halványan. Ez igazán kedves gesztus.
-És egyébként úgy néz ki megszereztem az állást itt.
-Ez komoly? -hüledeztem. Sosem voltam az a lány aki ugrálni tudna örömében, de most kedvem lett hozzá. -Annyira köszönöm Sasha. Annyira aranyos vagy. Nem tudod, hogy ez mennyit jelent nekem -mondtam.
-Ez semmiség -nevetett. -Viszont ki kéne tölteni egy jelentkezési lapot. Csak a formalitás kedvéért.
-Igen, persze, oké.
Beletúrtam a hajamba, majd körülnéztem a helyen. Tökéletes lesz.
-Hárman lennénk alkalmazottak. Igazából az esti órák azok amik kissé nehezek kettőnk számára, így jól jön majd egy harmadik ember.
-Nagyon örülök.
A következő egy órában beszélgettünk -természetesen amikor a vevők nem jöttek-, majd megmutatta az ottani gépek használatát.

-Na figyelj. Most van este hat óra és én most bezárok. Menj át a barátodhoz aludj nála én addig előkészítem a kanapét, meg minden. Örülni fog neked -mosolygott. Megöleltem. Nem vagyok az az ölelkezős fajta, de annyi mindent köszönhetek neki.
-Köszönöm, tényleg.
Úgy beszéltük meg, hogy az egyik bőröndöt ő elviszi a lakásához a másikkal pedig én elmegyek Zayn-hez.


***

-Zayn...mikor is kezdődik az a turné? -kérdeztem hirtelen felindulásból. Nem tudtam aludni, pedig az óra már rég elhagyta az éjfélt is. A levegővételéből tudtam, hogy ő sem alszik.
-Három hét.
Három? Három hét?  21 napom van vele még el nem megy 7 hónapra. És akkor összeállt a kép. Hogy miért vagyunk mostanában sülve főve egymással és miért kap ennyi szabadnapot. Mert el fog menni és sokáig nem fogom látni. Mi lesz velem?



Sziasztoook!:) El sem hiszem, hogy ez már a 26.fejezet. Olyan furcsa..még nem rég kezdtem el ezt a történetet. Na mindegy. Tudom, hogy mindenkinek nagyon nagyon nehéz az iskola -nekem is:D-, és, hogy alig jut időtök valamire, de kérlek kommenteljetek! Ez nagyon fontos nekem, hiszen innen tudom, hogy jó-e a rész vagy netalántán nem.

Ui.: Mostantól félévig a hétfők kivételével mindegyik nap fé l5-5 körül fogok hazaérni. Emiatt nem igazán tudom, hogy hogy fog jönni az egy héten két rész, de biztos, hogy fog!
Legyen szép vasárnapi napotok!:*
Selena