25.fejezet

Ölelj meg, kérlek!

-Mi a baj? -kérdezte Zayn. Lehunytam a szemeimet miközben a vállához nyomtam fejemet.
-Aludhatnék itt? Nem zavarnék? -motyogtam halkan.
-Persze. Na gyere -húzott be magával a meleg házba. Szótlanul vettem le a cipőmet a bejárati ajtó mellett, majd ugyanilyen némasággal mentem Zayn után. Igazándiból amikor elindultam némiképpen jobb kedvem lett a Sasha-val történt beszélgetésem után, de volt időm az úton gondolkodni és lehangoltam a saját kedvemet. Nincs hol laknom. Ez azért egy elég felkavaró érzés.
-Szeretnél róla beszélni? -annyira aranyosan kérdezte. Nem volt tolakodó vagy nem akarta kiszedni belőlem. Valahogy tudta, hogy mit kell mondani. Egy fejrázással jeleztem, hogy nem akarom még róla beszélni. Gyorsan bújtam oda Zayn mellé, miközben ő átkarolta a derekamat és én a mellkasára hajtottam a fejemet. A hajamat simogatta miközben én átöleltem a testét.

-Érzem, hogy nagyon dobog a szíved -mondta miközben végigsimított a hátamon. -Nyugi.
Ha az létezett még jobban akkor közelebb húzódtam hozzá. Kezemet megfogva húzott fel magával a szobájába. Lustán követtem őt.
Szembefordított magával miközben egy forró csókot nyomott a számra. Csak lefagyva álltam miközben monoton stílusban csókoltam vissza.
-Lazulj el, Alexis -motyogta halkan. Megpróbáltam teljesíteni kérését miközben kezeivel végigsimított oldalamon. Egy pillanat alatt a hátam már az ágy puha matracához ért miközben Zayn még mindig csókolt. Meleg kezei érintették bőrömet immáron a felsőm alatt. A lenge anyag immáron egy halk koppanásra ért a földre. Azonnal elpirultam és Zayn ajkai immáron a nyakamat csókolták. Egy hangos nyögés hagyta el a számat.
-Zayn..én erre még nem állok készen -suttogtam. Nagy szemekkel nézett rám, majd miután leesett neki a dolog egy puszit nyomott az arcomra. Szégyelltem magamat. Szégyelltem a testemet előtte.
-Sajnálom, csak elragadott a hév. Nem gondoltam..-mondta, de megráztam a fejemet. Felültem ő pedig ugyanígy tett. Felvettem a földről a pólómat, majd magamra húztam. Tenyeremet Zayn mellkasára helyeztem és visszalöktem az ágyra. Szorosan bújtam hozzá. Egy könnycsepp, kettő, majd három és ezután már nem is számoltam őket.
-Hé..nincs semmi baj -nyugtatott Zayn miközben maga felé fordított és letörölte a sós könnycseppeket. -Nem akartam ezt csinálni. Nem tudtam, hogy ez így érint téged -szabadkozott.
-Nem, ez nem amiatt van -nyögtem ki, miközben a könnyeimet töröltem. -Csak én már ezt nem bírom -zokogtam. Gondolom, hogy nem értette miről is próbálok beszélni, de a következő pillanatban már a hátam az ágytámlánál volt és így végül normálisan levegőhöz is jutottam.
-Ne sírj. Utálom ha sírsz -ölelt át. Szorosan fogtam meg karját amivel eddig ölelt.
-Ne hagyj el -zokogtam. Fogalmam sincs, hogy mi miatt jött ki belőlem az egész dolognak a hatása. Belegondoltam mindenbe és hirtelen tört rám a zokogás. Nem bírtam és nem is akartam abbahagyni. Néha -még régen- a sírás és a távozó könnycseppek segítettek feldolgozni a sorsomat. Akkor órákon át tudtam sírni. Most viszont abban különbözik a helyzet, hogy van mellettem valaki.



-Szia -köszöntött egy mély, rekedtes hang. Álmosan dörzsöltem meg a szemeimet. Bizony reggel volt. Nem igazán emlékszem mikor aludhattam el. Az még rémlik, hogy Zayn ölében fekszem miközben a tüdőm szakadozott ütemben emelkedik le és fel, de utána több nem. Beletúrtam a hajamba. Még a tegnapi ruha volt rajtam.
-Szia -köszöntem. Zayn végigsimított ujjaival arcomon.
-Jobban vagy?
-Kicsivel -mosolyodtam el halványan.
-Szeretnél róla beszélni?
-Majd. Kicsivel később.
Felültem, majd egy gyors csókot nyomtam az arcára. Figyeltem ahogy egy hirtelen mozdulattal nagy kezével végigsimít a combomon, fel a derekamig. Beleremegtem a mozdulataiba.
-Jó tudni, hogy miket váltok ki belőled -mondta komolyan, de a hangján hallatszott, hogy nehezen tudja nevetését elfojtani. Elpirultam, sőt szerintem a színem bizonyára hasonlított egy rák színéhez. Ő az első férfi aki valamiféle érzelmet kivált belőlem ráadásul egy egyszerű érintésre is elpirulok. Szerintem tisztában van azzal, hogy mennyit jelent nekem az, hogy megfogja a derekamat vagy éppen a hajamat simogatja. Mindenesetre, ha nem tudja, én nem fogom neki elmondani már több okból se.
-Eljössz velem ma vásárolni?
-Hova? Mit akarsz venni?
-Nemsokára kezdődik a turnénk és kellene venni pár ruhát.
-Turné? -szívtam be a levegőt. Kicsit megijedtem. Mennyi ideig tart egy turné? Egy hónap? Az nagyon sok. Egy hetet sem bírnék ki.
-Igen..
-Mennyi idő? -a feszültség kettőnk között tapintható volt, bár egyikőnk sem kezelte jól. Én bepánikoltam ő pedig a reakciómtól félt, gondolom.
-7 hónap.
Ekkor volt az a pillanat amikor a levegővételem szakadozott lett és egy pillanatra a szívverésem is leállt. Egymás szemében néztünk és nagyon nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne rohanjak ki a szobából.Mindenféle érzés kavargott bennem. Egy csapásra suhant át az arcomon érzelmek sokasága és kedvem lett volna csapkodni,sírni vagy netalántán egy kis zenét üvöltetni egymagamba. Mindezt nem tudtam megtenni, mert ott ült előttem és meg kellett szólalnom.
-Értem -makogtam.
-De nagyon sokszor fogok hazajönni, hidd el. Először csak az államokban leszünk aztán pedig jön Amerika és a végén Ausztrália. Semmi az egész -biztatott, de igazából reménytelenül.
-A szüleim kiraknak engem otthonról -vallottam be. Nem akartam neki most, ezek után elmondani, de a szavak kibuktak belőlem. Tisztában voltam vele, hogy ezt most tényleg nem kellett volna felhoznom.
-Mi? -értetlenkedtek.
-Emlékszel amikor tegnap haza kellett mennem? Otthon anyám elmondta, hogy mégis lesz valamilyen "csoda" folytán gyerekük -mutattam macskakörmösen a csoda szót.
-De hát az jó, nem? Mármint lesz egy kis tesód.
Úgy gondolom az arcom mindent elárult ebben a pillanatban.
-El kell költöznöm, Zayn. Ezt mondta el az anyám. Méghozzá valószínűleg egész gyorsan. Lehet, hogy lesz munkám, de viszont lakásom az nem -mondtam úgy, hogy a hangom egyre drasztikusabbá és ijedtebbé vált.
-Alexis, nagyon sajnálom -ölelt meg. Jó szorosan öleltem vissza és beszívtam mélyen az illatát. Próbáltam ezt a pillanatot mélyen belevésni a fejembe. -Költözz hozzám -mondta nemes egyszerűséggel.
-Nem. Pont ezt nem akartam. Olyan jó lenne egy kis lakás ahova elbújhatnék néha a gondjaim elől. De egy lakásra nem lenne pénzem, ráadásul azt sem tudom mit fogok csinálni.
-Figyelj, ugye tudod, hogy lakhatsz nálam..bármikor? Amikor csak akarsz és amennyi ideig csak akarsz. Nagyon fontos vagy nekem és szeretnék segíteni.
Halványan elmosolyodtam miközben kezünk összekulcsolódott.
-Köszönöm, tényleg.
-Én itt vagyok neked.
Most itt van nekem. De mi lesz, ha elmegy turnézni? 7 hónap? Az nagyon sok. Mi lesz velem hét hónapon keresztül, ha nem lesz itt? Nagyon lassan esett le a dolog..akkor nekem már nem lesz senkim.


Sziasztok!:) Kinek hogy megy a suli? Fárasztó, nemde? Kérlek kommenteljetek és pipálgassatok! Xx Selena