15.fejezet

"Nem a nehézségektől félt: attól ijedt meg, hogy választania kell egy utat. És ha egy utat ki kell választani, akkor a többit ott kell hagyni. Előtte pedig még ott állt az egész élet, és mindig arra gondolt, hogy később talán megbánná mindazt, amit most csinálni szeretne. 'Nem merem elkötelezni magam, mert félek, hogy rosszul döntök' – gondolta. Minden lehetséges úton végig akart menni, de épp ezért végül egyiken se ment végig..."

g akart menni, de épp ezért végül egyiken se ment végig...

-Mikor rabolunk? -kérdeztem újra, mert Dan a meglepettségtől meg sem tudott szólalni.
-Most.
Meglepődve pislogtam párat miközben a pulzusom egyre csak növekedett. Vártam volna egy olyan válaszra, hogy "két hét múlva" vagy netalántán "holnap este", de erre nem számítottam. Tisztában voltam a lehetőségekkel amiket jelenleg tálcán kínáltak nekem és tudtam, hogy két lehetőségem van. Vagy megfordulok és elfutok, kockáztatva ezzel, hogy Dan utánam jön és újra megfenyeget vagy pedig, hogy elvégzem ezt a rablást velük, tettestársként és akkor örökre békén hagy. A szívem valahol nagyon belül dübörgött azért, hogy az első variációt válasszam, de az agyam a második döntést diktálta.

Messziről láttam ahogy Dan és a tetkós haverjai közeledtek felém, jobban mondva két haverja. Elgondolkodtam rajta. Akkor én most minek is kellek ehhez?!
-És akkor én miért is vagyok itt? -kérdeztem kelletlenül.
-Mert ez az ára, hogy örökre békén hagyjalak -mondta miközben ördögi mosoly jelent meg az arcán.
Egy fekete kocsi gördült végig a keskeny utcán aminek a hátsó ülésén foglaltam helyet, majd valaki megdobott egy símaszkkal.
-Elmondom a tervet. Ez egy nagyon kicsi bolt és jóformán csak ital és cigit árulnak benne. Nagy valószínűséggel nincs benne kamera szóval a bulit mindenki megúszhatja. Először Rick barátunk megy be mintha egy normális vásárló lenne, majd előrántja a pisztolyt. Ezután mi bemegyünk és kipakoljuk a helyet aztán pedig utadra engedlek.
Hogy is mondjam..remegtem mint a nyárfalevél? Igen, remegtem. Féltem, hogyha elkapnak mi lesz.
-Nyugi már -bökött oldalba Dan. -Képzeld azt, hogy ez csak egy videó játék.
-De hát én nem videó játékozom.
-Akkor szívtad.



***



Az érzések kavalkádja járta át testemet mikor a kocsi motorja leállt, mi pedig kiszálltunk a sikátor szerű helynél ahova szinte minden nap jártunk. Remegtem. Csak álltam miközben a többiek kiszedték a furgon hátuljából a lopott piákat és a cigis dobozokat. Én mindig is az a fajta lány voltam ami nem riad meg semmitől és mindent megcsinál amit egyszer rá sóznak. Talán tavaly még azt gondoltam volna, hogy egy rablástól sem riadok meg, de ma már ez megváltozott. És a legérdekesebb dolgok, hogy nem tudom, hogy miért. Valahol a szívem legmélyén ugyanaz a könyörtelen lány vagyok akinek a haverjai csak fiúkból állnak és azok is minden éjjel valahol seggrészegen feküdnek valami ismeretlen helyen. Kétségtelenül és kimondhatatlanul megváltoztam valamikor, talán pár hete, vagy egy hónapja mióta elkezdtem gyűlölni azokat a srácokat akiket addig a családomnak mondhattam. Nehéz bevallani, de így van.
Fejemben megjelentek a képek amikor magamra húztam  a símaszkot, majd a kezembe adtak egy zsákot amibe perceken belül a cuccokat kellett pakolnom. Féltem, hogy mi lesz, ha elkapnak. Régen ezt kőkeményen megálltam volna és üres tekintettel vártam volna, hogy mikor kezdődik el az egész. Intést kaptunk, hogy mehetünk mi pedig berohantunk és pakolni kezdtünk.  Én még mindig remegve és még mindig azon gondolkodva, hogy hogyan változhattam meg ennyire.
-Tessék -nyújtott felém egy szatyrot Dan. Kíváncsian kukkantottam bele és észrevettem, hogy az ellopott dolgokból volt egy csomag összeállítva. -Ez a tied. Menj most már.
-Tudod -keresem a szavakat. -Pár éve te voltál az egyetlen személy aki tartotta bennem a lelket -vallottam be kelletlenül. -Nem tudom, hogy mi történt.
-Én igen megváltoztál. Nagyon is.
-Nem igazán tudom, hogy miért.
-Van az a srác..akivel annyit lógsz mostanában. Az történt Alexis. Amióta vele találkozol és beszélgetsz szinte mosolyt lehet csalni az arcodra. Szerintem még sosem láttalak mosolyogni -mondta.
-Jó barát.
-Azért szerintem számodra jóval több.
-Mi?
-Mindegy. Mennem kell.

Nem vártam semmi köszönést vagy semmi búcsút az ő és az én részemről sem. Sosem volt olyan a kapcsolatunk. Szó nélkül fordultam meg és indultam hazafele. Valami most zárult le.



Otthon sok óra semmittevés után elhatároztam, hogy azt fogom tenni amit régebben szinte minden este tettem. Letelepedtem a fürdőszobába, az ölembe vettem a szatyrot,majd kipakoltam belőle egy Jack Daniels-t majd egy üveg Whiskey-t és végül egy cigis doboz is a földre került. Gyorsan kerestem egy öngyújtót és az egyszemélyes partymat egy cigaretta elszívásával kezdtem. Mindig is imádtam nézni, ahogy a csikkből száll a füst és egy óvatlan pillanatban a testem a nikotin áldozatává válik. Leszedtem az elsőnek kiválasztott ital kupakját és kortyoltam belőle egy nagyot, majd behunytam a szememet. A kettő hatása számomra a nyerő páros. Próbáltam kiélvezni minden egyes pillanatát az estémnek mígnem már éreztem, hogy a testem nem tudja magát irányítani és az eszemet is kezdem elveszíteni.





2 nap múlva: 
-Zayn, felőlem maradjunk itt. Nekem az sokkal jobb lenne -győzködtem ugyanis tegnap este beszélgetni kezdtünk és valahogy kitértünk a mozizás témára mire én megjegyeztem, hogy soha életemben nem voltam még moziba, erre pedig Zayn elkerekedett szemmel nézett rám, majd kijelentette, hogy akkor ma elmegyünk.
-De olyan jó filmeket adnak.
-Menj el a fiúkkal, ne velem -mondtam és még folytattam volna, de a fülem sípolni kezdett és mindenből kettőt láttam egy pillanatra. Hátraléptem és a térdem összerogyott, de sikerült elkapnom a kanapé karfáját így nem estem a földre.
-Mi a baj? -jött oda azonnal Zayn.
-Öhm, semmi csak megszédültem.
-Ez nem volt semmi hiszen majdnem összeestél.
A szemembe nézett én pedig próbáltam meggyőzni őt, hogy jól vagyok.
-Mióta nem ettél? -kérdezte, mire megállt bennem az ütő.
-M-mi?
-Mióta nem ettél? -ismételte, én pedig lehajtottam a fejemet. Már azt hiszem több mint egy napja, de mentségemre szóljon, hogy nem voltam éhes.
Megfogta az államat, majd felemelte a fejemet ezáltal kényszerítette, hogy a szemébe nézek.
-Tudom, hogy nem mindig eszel normálisan. Na szóval..válaszolj.
-Azt hiszem már több mint egy napja.
Szó nélkül megfogta a karomat és a konyhájához vezetett, majd elővett a hűtőből egy kis adag levest. Egy tányérba öntötte ki, majd berakta a mikróba megmelegíteni és végül elém tolta.
-Edd.
-Nem vagyok éhes.
-De az vagy hiszen majdnem elájultál -érvelt. -Szóval enned kell.
Így végül kellemetlenül kezdtem enni a levest. Azt hiszem már a felénél jártam amikor rájöttem, hogy igazából nagyon is éhes vagyok. Valami oknál fogva nem éreztem az ételek hiányát.
-Jobb a színed -mosolygott el halványan, majd megfogta a kezemet és rám nézett. -Miért nem eszel?
-Én eszek csak nem normálisan. Egyszerűen van amikor nincs kedvem enni.
-Na de másfél napig? Alexis, ígérd meg nekem, hogy enni fogsz normálisan.
-Miért? -értetlenkedtem.
-Mert a barátom vagy és fontos vagy nekem.


***


-Na milyen volt életed első mozizása?
-Hm..elment -válaszoltam.
-Elment? Szerintem tök jó film volt.
-Köszi, hogy elhoztál -mosolyogtam és megöleltem.
-Hát igazán nincs mit. Haza vigyelek vagy menjünk hozzám?
-Hát én otthon csak unatkoznék.
-Akkor hozzám.



-Éhes vagy? -kérdezte Zayn mikor már nála voltunk.
-Te jó ég -forgattam meg a szemeimet. -Nem. Majd szólok, ha éhes vagyok -mondtam fanyarul.
-Már vagy négy órája nem ettél.
-Hidd el már...mindegy -fejeztem be gyorsan a mondatot. Felsikoltottam amikor a combomnál fogva emelt fel és indult el egy irányba. -Tegyél le.
Végül a fürdőszobába vitt ahol végül letett a földre én pedig kérdőn néztem rá.
-Ez most mi volt?
-Állj rá -mutatott a mérlegre. Hitetlenül néztem rá, de teljesen komolyan gondolta az egészet.
-Nem -mondtam és lehajtottam a fejemet miközben megtámasztottam a hátamat a fürdőszobaszekrényen.
-Miért nem? -fürkészett.
-Mert valószínűleg egy nagyon durva számot mutatna a mérleg -mondtam. Felemelte az államat, hogy ismét a szemébe tudjak nézni. Utálom amikor ezt csinálja.
-Miért csinálod ezt?! Ez miért jó neked. Állj rá!
-Ne csináld ezt velem..-kértem miközben kezeimbe temettem az arcomat. Éreztem ahogyan egy alak fonódik körém, vagyis Zayn megölelt. Viszonoztam ezt és a vállára hajtottam a fejemet.
-Érzem, hogy a szíved hevesen ver..Alexis nyugodj meg, nem kell olyat csinálnod amit nem akarsz -mondta.

**


Éreztem, hogy valaki rám terít valamit. Egy takarót. Elaludtam volna? Valószínűleg igen. Óvatosan nyitottam ki a szememet, de a szoba teljes sötétségben volt. Kintről sötétség áradt be így biztos vagyok benne, hogy éjszaka vagy legalábbis este van.
-Zayn -suttogtam amikor egy alakot véltem felfedezni aki épp kifelé ment a helységből.
-Aludj, már késő van.
És immáron a második nap alszom Zayn-nél.


Reggel mivel eddig mindig ő csinált reggelit úgy gondoltam, hogy most én jövök. Egész egyszerű ételre gondoltam így omlettet kezdtem el csinálni.
-Azt hittem álmodok amikor finom illatok szűrődtek be a szobámba -mondta Zayn mikor felébredt és lebotorkált. Akaratlanul is elmosolyodtam. Kiszedtem egy fehér tányérra az omlettet és elé toltam. Vártam, hogy megkóstolja és véleményt mondjon róla.
-Finom. Nem is tudtam, hogy tudsz főzni.
-Sok mindent nem tudsz rólam.
-Te nem eszel?
-Már ettem -hazudtam.


Mikor befejezte megemlítettem neki, hogy haza indulok, de az ajtóban megállított.
-Vigyelek el kocsival?
-Zayn..miért törődsz velem ennyit? -kérdeztem mivel ez a kérdés már elég régóta megfogalmazóik bennem.
-Szerintem erre már magadtól is rájöhettél volna -mondta és rekordgyorsasággal kezdett arca az enyémhez közeledni.



Kérlek kommenteljetek:) xx