14.fejezet

Becsengettem és reménykedtem, hogy Niall nem alszik. Majd amikor kidugta a fejét az ajtón, örömmel nyugtáztam, hogy tudok vele beszélgetni.
-Hali.
-Szia. Hát te?
-Zayn-nél aludtam.
-Hogy hogy? -döbbent le.
-Hosszú sztori.

Beinvitált a házába, majd amikor körülnéztem arcomra kiült a döbbenet minden jele. Hihetetlen háza volt. Magas, belül tágas tér fogadott és amolyan Niall-osan volt berendezve. A nappalit fekete és fehér színek alkották, és a falon egy hatalmas plazmatévé lógott.
-Gyönyörű házad van -mondtam őszinte csodálattal.
-Köszönöm. Na szóval, hogy keveredtél ide?
Figyeltem ahogy ledobja magát a kanapéra és megpaskolja a mellette levő helyet, hogy üljek le mellé.
-Hát igazából...-kezdtem bele miközben leültem. -Zayn mondta, hogy meg akar ismerni. De én nem tudom, hogy mit csináljak. Azt akarta, hogy meséljek magamról én pedig elmondtam az alap dolgokat, de szerintem nem pont ilyenekre gondolt..én pedig azokról nem vagyok képes beszélni -motyogtam, majd a kezemet kezdtem bámulni ami valamiért remek elfoglaltságnak tűnt.
-És miért?
-Túl rosszak..és fájnak, de ezek az életemhez tartoznak és Zayn a legjobb barátom. Szerintem rosszul érinti, hogy nem akarok neki magamról mesélni miközben megakar ismerni. Nem tudom, hogy mit csináljak.
-Hát mond el neki, hogy erről te nem vagy képes beszélni.
-De..-sütöttem le a szememet. -Elmondhatom neked?
Bólintott.



***


-Jó sokáig voltál -mormogta Zayn miközben a tévékapcsoló gombját nyomogatta. Felém fordította a fejét és nézett volna vissza, de szeme megakadt rajtam. -Te sírtál?
-Akarod, hogy meséljek rólam? Őszintén?
-Igen.
-De akkor ne menekülj el, vagy ne küldj el innen, oké? -szipogtam. -Négy éves lehettem amikor anya megtudta, hogy babát vár. Aztán kiderült, hogy kisfiú így volt nagy öröm a családban, hiszen a szüleim mindig is fiú gyermeket szerettek volna. Egyik nap elakartunk menni a boltba és miközben a lépcsőn mentünk le ő fogta a kezemet én pedig a második lépcsőfokról leugrottam magammal rántva ezzel az anyámat, aki hasra esett előre. Elvetélt. Engem kezdett el hibáztatni, de mindenért utána. Ha kiöntötte a teát, ha nem úgy jött meg a fizetése mindennek a kiváltó oka én voltam. Velem üvöltözött, megütött és a sarokba állított, hogy gondolkodjak el a dolgokon. Időközben kiderült, hogy nem lehet több gyereke és ezután mikor hazajött elkezdte összepakolni a cuccomat és közölte: Mész a nagyanyádhoz. Mindezt azért mert szerinte megöltem a gyerekét akire annyira vágyott. Gyűlölt engem. A nagymamáméknál éltem nyolc éves koromig. Maga volt a mennyország az a hely. Volt fából készült hintájuk én pedig egész nap ott ültem és gondolkodtam mégpedig a szüleimen. Nem szerettek engem. Nem szerettek volna engem. Aztán az egyik évben meghalt a szeretett nagypapám. Ezek után ketten maradtunk a házba, de a nagymamám beleőrült abba, hogy a  férje nincs mellette így ő is hamar eltávozott tőlem. Visszakerültem a szüleimhez. Maga volt a pokol. Minden nap elsétáltam a közeli parkba és ott üldögéltem, vagy pedig a suliban voltam. Bárhol csak ne otthon. Nem igazán tudom hány éves lehettem mikor anya közölte, hogy most elvisznek a játszótérre. Nagyon örültem, hogy végre minden visszarendeződik a régi kerékvágásba, de ez nem pont így történt. Míg én játszottam ők elvileg elmentek a hipermarketbe bevásárolni. Több órán keresztül vártam őket, de nem jöttek..nem tudom, hogy melyikük eszéből pattant ki ez a remek ötlet, hogy engem otthagynak mindenesetre gyűlölöm őket. Nagyon sírtam mikor egy anyuka jött oda hozzám én pedig elmeséltem neki az egészet. Haza akartam egyedül menni, de a nő ragaszkodott a rendőrséghez mondván egy gyereket nem lehet elhagyni,  így hosszú huzavonának néztünk elébe. A szüleimet feljelentették és majdnem elvettek tőlük engem. Őszintén szólva ezt senki sem bánta volna, de mikor kiderült, hogy az árvaházba adáshoz mennyi papír és aláírás szükséges lemondtak erről.
13 éves koromban mentem haza a suliból amikor találkoztam Dannel és a haverjaival. Ők akkor 15 évesek voltak és nagymenőknek hitték magukat. Megtanítottak cigizni és rá is szokattak. Aztán 14 évesen leitattak az egyik buliban és onnan kezdődött az egész. Az iskolában kiderült az úgymond életmódom amit senki sem díjazott. Volt ott egy barátnőm, de ő sem értett meg; majd a folytonos hiányzásaim és egy verekedés miatt kirúgtak onnan 16 évesen.
Én 13 éves korom óta senkinek sem beszéltem az érzéseimről, arról, hogy miről mit gondolok és, hogy mi nyomja a lelkemet. Teljesen egyedül maradtam. Volt olyan, hogy a tükör előtt beszéltem ki saját magamnak az aznapi bajaimat, mert nem volt senkim.
Ezért olyan nehéz nekem beszélni magamról..mert soha senkinek sem mondtam semmit és nem értem, hogy most miért érdeklek egy-két embert -fejeztem be.
Félve pillantottam Zayn felé és próbáltam az arcáról leolvasni valamit. Lehajtottam a fejemet és vártam a válaszára, de ehelyett éreztem ahogyan szorosan megölel. Vállára hajtottam a fejemet és éreztem, hogy könnyeim szabadon száguldoznak az arcomon, de nem töröltem le őket.
Eltávolodtunk egymástól és Zayn egy papírzsebit nyújtott felém én pedig szipogva megtöröltem. Várta, hogy megnyugodjak és addig nem is kérdezett semmit. De amikor picit jobban lettem megszólalt.
-Sajnálom. Nem tudtam, hogy te emiatt vagy ilyen. De egy-két dolgot nem értek.
-Miket?
-Miért élsz még a szüleiddel?
-Ez is egy hosszú dolog..ők tömnek engem pénzzel és amúgy sincs hova mennem. Másik?
-Mi?
-Azt mondtad nem értesz egy-két dolgot.
-Ja, ez a Dan-es sem fér a fejembe.
Nagy levegőt vettem.
-Felhúzta magát rajtam és megfenyeget. Ha csak simán ott hagynám akkor utánam jönne. Ő nem az az ember aki csak futni hagy valakit.
-És mit fogsz csinálni?
-Elmegyek hozzá. Egyedül. Szerintem indulok is -felálltam és szorosan megöleltem Zayn-t. -Elkenődött a sminkem -motyogtam. Felnevetett.
-Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezeket. És elviszlek kocsival, oké?
-Inkább gyalog mennék, ha nem baj.



Amint kiértem a ház elé előkaptam a telefonomat és megleptem a régi,jó barátomat egy sms-el. Találkozzunk a szokott helyen. Alexis
És elindultam.



***


-Szia szivi -köszönt viccesen Dan.
-Figyelj. Ha megteszem amit kérsz..akkor örökre békén hagysz ugye?
-Ja. Ezt már szeretem bébi. Én már készültem..mikor megyünk szobára?
-Én a másik dologban gondolkodtam.
-Hogy mi?
-Szóval mikor rabolunk?



Kérlek kommenteljetek!:)