13.fejezet

"Nem tudom mi ez az érzés, csak azt tudom, hogy el akarok menni innen, messze..mindenkitől..mindenkitől és mindentől elzárva, elfelejteni a gondolatokat és bámulni a semmibe..egyes egyedül..hogy senki se tudjon bántani..."




A mai napot teljes egészében a fiúkkal töltöttem. Míg ők zenéltek, dalokat írtak, és nevettek, én a kanapé sarkában ültem és a telefonomon böngésztem. Vagy őket néztem, de például Niall rámtukmált egy pizzát úgyhogy azzal is elvoltam egy darabig.

-Zayn..-feszengve néztem bele barna szemeibe. -H-haza tudnál kísérni?
-Félsz?
-Ne kérdezd meg ennyiszer, ha tudod a választ.
Csendben indultunk el a járdaszakaszon én pedig azon kezdtem el gondolkozni, hogy ez nem én vagyok. Én nem vagyok egy gyáva alak aki nem mer hazamenni csak azért mert attól tart ott fogja várni valaki. Sokkal erősebb csaj voltam. Mi történt velem?
-Hol van a kocsid? -kérdeztem, hogy ne legyen az a bizonyos kínos csönd velünk egész úton.
-Mivel elég közel van a lakásomhoz a stúdió ezért reggel odasétáltam.


-Mi volt ez?  -rémültem meg miközben hangokat hallottam.
-Nyugi már, csak a szél -vártam pár másodpercet miközben a szívem hevesen dobogott én pedig figyeltem, hogy hallok e még hangokat. De nem történt semmi.
-Bocsi -elkerekedett a szemem mikor észrevettem, hogy Zayn felkarját markoltam.
-Semmi.
Hajamba túrtam, majd előreléptem egy lépést, de a végén megtorpantam. Mélyen beszívtam a levegőt és úgy éreztem a testem nem bírja tovább a stresszt ami ma reggel óta kerülget.  "Ez nem én vagyok, én nem félek. Ez nem én vagyok, én nem félek" mondogattam magamban. Leguggoltam és kezeimmel átkaroltam a térdemet.
-Alexis állj fe..-hallottam meg egy hangot, de mire az utolsó szót is végigmondhatta volna már éreztem kezeit a hátamon és testét ahogy átölel. -Nincs semmi baj.
-De van.  Nem akarom bevallani, de muszáj mert Zayn én nem lennék képes vele lefeküdni -szipogtam. Végérvényesen is megváltoztam. Én nem félek, és nem sírok mások előtt. Egy erős és független lány vagyok nem pedig az aki az utcán esik el a sok stressztől amit egy nap alatt szedett össze.
-Semmi baj. Nem kell olyat csinálni amit nem akarsz -a hátamat simogatta én pedig igyekeztem koncentrálni arra, hogy ne sírjak és próbáljak valahonnan egy kis erőt meríteni a hazamenetelhez. Zayn megfogta a karomat és felállított. -Figyelj, aludj nálam. Otthon nem lennél biztonságban.
Hitetlenül meredtem rá és vártam azt a bizonyos csattanót amikor röhögve közli, hogy ő bizony viccelt. De ez nem történt meg. Belegondolva tényleg kitellik Dan-től, hogy felfeszíti az ablakomat ezáltal bejutást nyer a szobámba, és hozzám is.
-Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet.
-Barátok vagyunk, nem?
-De -vallottam be.
-Akkor induljunk.


***


Feszengve álltam Zayn gardróbja előtt miközben ő kivett az egyik fiókjából egy boxert, majd egy bő pólót nyújtott felém.
-A fürdő két szobával arrébb van -mondta. Egy bólintással jeleztem, hogy megértettem amit mondott és elindultam az irányába. Becsuktam az ajtót és egy mély lélegzetvétel után ezernyi kérdés fogalmazódott meg bennem. Leginkább azt a tényt sikerült magamban megállapítanom, hogy reggel nem gondoltam volna; most itt fogok állni Zayn fürdőszobájában. Mindegy. Lehámoztam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. A zuhanyrózsából áradó forró víz, nem volt épp kellemes a bőrömnek, de ezzel jelenleg nem foglalkoztam. Lehunyt szemmel próbáltam egy kis ideig relaxálni, majd miután úgy éreztem képes vagyok épp eszűen és reálisan gondolkodni elzártam a vizet és felvettem a Zayn által kapott ruhákat. A pólója a combomig ért és nagyon bőnek ígérkezett, a boxer pedig majdhogynem lecsúszott a derekamról.

Elindultam Zayn szobája felé és mikor láttam, hogy az ágyán ül és a laptopja billentyűzetét nyomogatja odamentem és leültem mellé. Letette a masinát és felém nézett.
-Köszi, hogy itt aludhatok -suttogtam.
-Semmiség.
-Emlékszel arra amikor azt mondtam, hogy szeretnélek megismerni? -kérdezte én pedig akaratlanul is felnevettem. Értettem a célzás.
-Mesélj te magadról.
-Hát..Bradfordban születtem 1993. január 12.-én. Három lánytestvérem van Doniya,Waliyha és Safaa. A fiúkkal 2010-ben az X-faktorban találkoztam ahol egy csapatba raktak össze minket. Van egy csomó tetoválásom amiket imádok, mindegyik jelképez valamit, de még szeretnék egy párat. Te jössz.
Egy ideig bámultam magam elé, hogy belekezdjek-e vagy ne mert én az életemről még nem beszéltem senkinek. Szerintem Dan-ék még a születési dátumomat sem tudják vagy valami hasonló.
-Hát..1994. február másodikán láttam napvilágot, Londonban. Nincs testvérem.
-Ennyi? És mi van a családoddal?
Megvontam a vállamat.
-Semmi.
-Akkor..mit szeretsz? vagy mit nem?
-Szeretem a hamburgert, hot-dogot, gyrost, nem szeretem a spenótot. Szeretek aludni és utálom, ha valaki beleszól az életembe.
-Értem.


-Figyelj...kérdezhetek valamit? -túrt bele hajába. Bólintottam.  -Ez csak szex lenne. Ez nem egy akkora dolog. Emiatt nem kéne így bestresszelni.
-Ez nem épp kérdés volt, és erre szerintem magadtól is rájöhettél volna.
-Ohh..
-Jaja -elhúztam a számat. -Ez szívás.
-Azért ezt nem gondoltam volna rólad -nevetett fel.
-Kösz.
Felhúztam lábaimat, hogy törökülésben üljek.
-Hallod, te miért vagy még mindig sminkben? -értetlenkedett.
-Erkölcsi okok és mert valószínűleg, hogyha meglátnád az arcomat elküldenél innen.
-Nem vagy normális.
-Tudom.




Zayn szemszöge:
Egy kínos csönd következett miközben én a távirányítóért nyúltam és bekapcsoltam a tévét. Pancsernek éreztem magamat, ha megkérdezem "Tévézünk?" így hát csak hátradőltem az ágytámlára és a műsorkínálatot figyeltem.
-Tudod .nem muszáj így ülnöd. Kényelembe is helyezheted magadat -mondtam mire csak hátraült, hogy hátát ő is az ágytámlának nyomja.
-Milyen műsort akarsz nézni?
-Nem tudom. Valami vicceset.
Végül egy kabaréműsornál álltam meg, de figyelmemet nem a tévé bámulása inkább a mellettem ülő lány terelte el. Apró testén a feszengés minden jelét felfedezni véltem.
-Mi a baj? -kérdeztem tőle.
-Semmi. Szerintem lefekszem aludni Zayn, fáradt vagyok -mondta és segítségkérően felém pillantott.
-A vendégszoba jobbra van.





Alexis szemszöge:Felriadtam az éjszaka közepén. Sikerült rosszat álmodnom, megint. Pár hajtincsem a homlokomra tapadt és a hátamon izzadtságcseppek folytak le. Felültem törökülésbe és a sötétben bámultam előre. Csak egy álom volt. Jelenleg nem egy gyerekkori emlék felidézése volt a kiváltó ok, hanem olyan volt, mintha megálmodtam volna a jövőmet. Mármint nem az esküvőnket, vagy netalántán egy közös gyerek születését, hanem a döntésemet. És amíg ott ültem a sötétben eldöntöttem, hogy pontosan az ellenkezőjét fogom tenni. Oldalra pislogva észrevettem, hogy a függöny mögül gyér fény jön be a szobába és mivel a telefonomat Zayn szobájában hagytam innen gondoltam, hogy hajnal lehet. Lustán visszafeküdtem, majd magamra húztam a takarót és hosszú kínlódás után sikerült elaludnom.


*

Finom illatokra keltem. Nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez így csodálkozva mentem le a lépcsőn.  Zayn főzött. Kérdőn néztem rá.
-Te mit csinálsz?
-Reggelit -mosolygott.
-Azon belül?
-Rántottát. Amúgy elkenődött a sminked.
Felálltam és a fürdőruhába vettem az irányt. "A francba" szitkozódtam magamban. Az egyik szememen a fekete szemfesték teljesen elmaszatolódott és csúnya lett. Egy kis vízzel megpróbáltam korregálni és a végeredmény elég tűrhető lett.
-Mosd már le..-kiáltotta Zayn.
-Nem.
Időközben kész lett az étel úgyhogy leültünk az asztalhoz, hogy megreggelizzünk.
-Mennyit kérsz? -tett le egy adagot a tányéromra a serpenyőből.
-Ennek a felét.
-De hát még ez is nagyon kevés Alexis, tudod..
-Nem vagyok éhes -motyogtam.

-A melletted levő ház Niall-é ugye?
-Igen. De ezt te honnan tudod?
-Mondta. Átmegyek hozzá, ha nem gond.
-Nem..-morogta.




Halii!:* Itt az új rész. Kérlek kommenteljetek! Letöltöttem a gimp2-őt, hogy gyártsak magamnak fejlécet, de konkrétan annyira felhúztam magamat tegnap rajta, hogy az hihetetlen:D
Sel.