8.fejezet

Hali! :* Olyan rossz idő van:( Nálatok is?
Egyébként kérlek olvassátok el az előző bejegyzésemet és kövessetek bloglovin'-on ahol már tizen vagyunk!
Egyébként nagyon szépen köszönöm a három díjat, imádlak titeket.

Kommentelni ér!:)

Csendben lépkedtem a hosszú járdán ami elég kihaltnak tűnt ez időtájt. Lehajtott fejjel mentem és lábaimat járásra kényszerítettem. Szó szerint vonszoltam magamat csakhogy később érjek oda. Egy kis gondolkodási időre volt szükségem, hogy átgondoljak szinte mindent és most, hogy Zayn-hez igyekszem még több dolog van amit nem értek.
Egy furcsa érzés járta át testemet amit nem tudtam hova tenni. Talán a fáradtság egyik jelének tudtam be amit éreztem. A gyomromban fura görcs jelent meg ami akaratlanul is ott volt, s nem akart eltűnni. Kételyeim támadtak mindennel szemben és nem értettem, hogy miért vannak hangulat ingadozásaim amik az elmúlt pár hétben elég sokszor előfordultak.

És a még inkább elhúzott útnak végül a végéhez értem; vagyis megpillantottam Zayn házát. Nagyot sóhajtottam, majd megfogtam a kisajtónak a kilincsét, s meglepetésemre az ajtó ki volt nyitva. A házba igen könnyen bejutottam ugyanis annak az ajtaja is nyitva állt előttem.
-Zayn! -kiabáltam a hatalmas térségbe belépve.
-Nappali -hallottam meg egy hangot és annak az irányába kezdtem el menni. Szerencsétlenségemre nem találtam meg.
-Ha tudnám hol a nappalid odatalálnék.
Nevetést hallottam és az egyik nagy ajtó mögül felbukkant Zayn. Szürke melegítőnadrágban és fekete pólóban pillantottam meg ami kiemelte vékony alakját. És még ő mondta nekem, hogy egyek amikor erre a cselekedetre neki lenne szüksége.
Felfedezni véltem a bal lábán levő farkastetkóját aminek a létezéséről még nem is tudtam. Mondjuk honnan is tudhatnám?! Valószínűleg a testén még egy csomó éktelenkedő tetoválást lehet megpillantani aminek a létezéséről nem csak én, de talán a rajongói sem tudnak.
-Hahó! Itt vagy? -kérdezte miközben a kezét előttem lengette, hogy ne bambuljak el.
-Ja. Persze -motyogtam.
-Na szóval..mit csinálunk?
-Nekem mindegy -hagytam rá a dolgot. Igazából elég feszengve éreztem magamat, hogy ott állunk ketten, miközben ő próbál valamiféle szemkontaktust felvenni ami elől én mindig kitérek.
Beinvitált a nappalijába aminek a kanapéjára ültünk le. Elővettem táskámból azt a doboz cigit amit Dan-éktől szereztem és felé nyújtottam.
-Kérsz?
Bólintott és kivett belőle egy szálat. Meggyújtotta majd az öngyújtót felém nyújtotta.
-Honnan van? -kérdezte miközben kifújta a füstöt.
-Dan..-mondtam mire elkerekedett szemmel nézett rám. Egyszerűen megvontam a vállamat. -Már nem félek tőlük. Rájöttem, hogy tucatnyi dolog van amit fel tudok hozni, hogy miket tettek és emiatt nem mernének bántani
-És ha igen?! -emelte fel a hangját. Megfogta a csuklómat úgy, hogy figyelmem a tegnapi szorítás nyomaihoz összpontosuljon. Egy pillanatra a szívem összeszorult. -Hidd el, hogy megtennék veled újra -mondta komolyan. -Ne menj oda -a szavakat nyomatékosan ejtette ki, mintha a fejembe akarná vésni.
-Miért?
-Mert rohadtul nem akarom, hogy egy ismerősömet valami banda megverje, főleg, ha lány
Szóval az ismerőse vagyok. Azt hittem valami cigiző haver.
-Aha -lábaimat felraktam a kanapé előtt elhelyezkedő üvegasztalra, majd a cigaretta végén elnyomtam az asztalon található hamutálba.
-Nem fogod betartani, igaz?
-Nem. Szükségem van cigire és piára -ismertem be az amúgy látni lehető dolgot.
-Függő vagy?
Bólintottam. Már vagy négy éve volt az a nap amikor az első cigaretta csikkemet elszívtam a suli előtt levő parkban. A felsőbb évfolyamba járók vettek rá és mondták, hogy ez mekkora buli és, hogy milyen jó érzés elszívni egyet mikor már az ideg úrrá lesz a testeden. Kábé ezek az okok miatt kezdtem el én is és folytatom a mai napig.
-Te?
-Feszültség levezetése képen avagy a stressz elűzésére
-Ilyen szar sztárnak lenni? -tekintetemmel eközben végigpásztáztam a nappalit.
-Hát..vannak nagyon durva helyzetek amikor a rajongók nem bírnak magukkal és fogdosnak minket. Nagyon hangosan sikítoznak és mellettük igazából nincs magánéletünk.


-Nem vagy éhes? -nézett rám.
-Nem.
-Alexis..tudsz róla, hogy mennyire vékony vagy? A bordáid kilátszanak és a karod is nagyon vékony
Hirtelen eszembe jutott az a bizonyos éjszaka amikor bizony ő öltöztetett le. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy idegen pasik nézzenek fehérneműben. Felkavart.
-Nem vagyok éhes -tettem az i -re a pontot, majd kíváncsian figyeltem, hogy feláll és a konyhába veszi az irányt. Nyújtózkodva néztem ahogy kinyitja a hűtőt és kivesz belőle két sört, visszajött és az egyiket felém nyújtotta.
-Este lesz Bayern és Manchester meccs
-Aha..és addig mit fogunk csinálni?
-Beszélgetünk
-Mi van? -kaptam fel a fejemet. Én nem beszélgetek..hosszú idő óta senkivel sem beszéltem normálisan. -Én nem beszélek -dadogtam,
-Vicces vagy -nevetett és kibontotta a sörét. Üres tekintettel néztem rá és féltem, hogy elsírom magamat. Kinevetett amikor nem is tud semmit. Igazából azt sem tudja, hogy min mentem keresztül csak vázlatokat tud.  -Hé! Most mi van? -bökött oldalba.
-Azt hiszem, már több mint négy éve nem beszéltem senkivel normálisan
Mosolya lefagyott az arcáról és komolyan nézett rám. Fájt ez az egész. Az, hogy erről nekem beszélnem kell.
-S-sajnálom -mondta, mire lazaságot színlelve megvontam a vállamat.
-Nem érdekel
-Tudom, hogy érdekel..bármilyen ember is vagy ez érdekelni kelljen..csak nem értem, miért akarod magadat erősnek mutatni
-Én meg azt nem értem, miért gondolod, hogy ez rád tartozik -bukott ki belőlem az igazság. -Ez egyedül az én dolgom
-Bocs.



*


Végül megbeszéltük a dolgokat. Vagyis ő kérdezett én pedig kurtán válaszoltam. Látszólag érdekelte a dolog ami az én szívemben valamit elindított..de ugyanakkor nem szerettem volna erről beszélni, senkinek és ez kellemetlenül érintett.
-Te mit csinálsz? -kérdeztem furán és elhúzódtam tőle.
-Csak .meg akartalak ölelni.
Mi?
-Én...nem tudok -dadogtam. Szemeimet lesütöttem, lábaimat pedig felhúztam az ülésre, kezeimmel pedig átkaroltam.
-Semmi baj.
Mindketten a meccset figyeltük és nem szólaltunk meg. Talán nem is kellett, hiszen mindketten elvoltunk a saját gondolatainkba merülve. Nem kérdezett semmit, de szerintem akart volna csak nem merte. Egyébként nem válaszoltam volna rá..



*

-Ne vigyelek haza?
-Nem kell, hazasétálok.
-Hát akkor szia.
Figyeltem ahogy Zayn visszament volna a házába, de egy hirtelen ötlettől vezérelve utánaszóltam.
-Zayn!
Megfordult.
Odaszaladtam hozzá. Egyik karomat átfontam tarkójánál és így, félig öleltem meg. Kezét éreztem hátamon, hogy ezt viszonyozza.
-Kösz -haraptam bele ajkamba. -Kösz a mai napot.