6.fejezet

Sietősen hagytam el a helyet miközben a telefon kicsöngött és a szememet lehunyva valamilyen telepátiával próbáltam üzenni az illetőnek, hogy vegye fel a telefont.
-Haló? -szólt bele én pedig egy kicsit megkönnyebbültem.
-Zayn..Alexis vagyok -a betűket nehéz volt megformáznom és féltem, hogy a szavaim nem elég kivehetőek.
-Mi a baj? -hangja aggodalmas volt.
-Kérlek találkozhatunk valahol, bárhol.
-Oké..de Alexis mi történt?
-Csak kérlek..kérlek..lehet, hogy nem vagy kiváncsi rám..én..
-Hol vagy?
-A Hilton utca sarkánál -néztem az utca végén lévő táblára.
-Nem tudom..dolgozom és nem hiszem, hogy el tudok szabadulni -könnyezni kezdtem. Igaza volt annak a szemétnek. Lerogytam a mögöttem levő padra ami furcsa hangot adott ki.A kemény fára érkezésemet testem is megérezte és ezt fájdalommal jelezte amivel jelenleg nem törődtem.
-Tudom, hogy nem ismersz..és, hogy nem bízol bennem meg ilyenek..de ezen a földön nekem már nincs senkim. És csak..-a hangom elcsuklott.
-Megpróbálok odamenni..de nem ígérek semmit

Szó nélkül tettem le a telefont és először szigorúan magam elé bámulva pislogtam párat. Az utca, mondhatni csendes volt mivel csak egy-két ember sétálgatott. Persze, hiszen ez a környék általában a "rossz" emberekről volt híres és nem arról, hogy kisgyerekek szaladgáljanak össze vissza, vattacukorral a kezükben és nevetgéljenek. Egy könnycsepp jelent meg az arcomon. Belül ordítottam. Hihetetlenül fájt az érzés, hogy pont egy olyan ember mint Dan világosít fel az igazára. Mert nekem egy halvány reményfoszlányon kívül ezen a bolygón már senkim sincs. Olyan érzés mintha a szívednél egy hatalmas lyuk lenne..Éget, fáj, mar.
A könnyeim egyre szaporábban jöttek és hagytam, hogy végig folyjon az arcomon. Egy mélyről jövő üvöltés hagyta el a számat és az arcomat kezeimbe temettem. Nem hiszem el.

Fogalmam nem volt, hogy mióta ülök itt talán percek, negyedórák, de akár már egy órája is..nem érdekelt. Tekintetemet szigorúan az utca túloldalán levő fába fúrtam mintha olyan érdekes lenne. Túl sok gondolat cikázott a fejemben ez idő tájt. Drog túladagolás, öngyilkosság..minden. Felállni készültem, mikor megpillantottam egy alakot aki felém jött. Lehajtotta a fejét és csak a tetkóiból tudtam rájönni, hogy ki is ő.
Leült mellém.
-Bocsánat, hogy nem jöttem..de nem tudtam elszabadulni..
Bólintottam egy "Nem baj" félét.
-Mi történ
-Miért jöttél el? -vágtam bele a szavába. Nem értettem..Egy ember miért jön el pont miattam ide amikor más dolga lenne. Nem tudtam felfogni.
-Miért ne jöttem volna? Hívtál..
-De én egy senki vagyok..
-Ne mondj ilyeneket..
-Miért jöttél el? -tettem fel újra a kérdést. Még mindig nem fogtam fel.  -Hiszen alig ismerjük egymást..
-Azt mondtad nincs senkid..
És igen ez volt az a mondat..Zokogni kezdtem. De hihetetlenül...Éreztem, hogy egy erős kar ölel át és Zayn nyugtatni próbál. Szemeimet lehunytam. Légzésem szaporává vált és egy idő után vettem észre, hogy nem kapok rendesen levegőt. Éreztem a mellettem ülő fiú kezét a hátamon, ahogy próbálja hátamat kiegyenesíteni, hogy levegőhöz jussak.
-Nincs senkim..-sírtam. -Senkim..
-Hogy érted? Nincsenek szüleid, barátaid?
-Az utolsó ember aki számított valamit az Dan volt..senki más..
-Sajnálom..
Sajnálja..tényleg egy kis szó, de egy ismeretlen embertől ez tényleg nagy dolog és ez valami érzés félét kiváltott belőlem.
-Ez mi? -mutatott a kezemre ahol egy nagy csíkban kék és zöld foltok díszítették bőrömet. Nem válaszoltam. -Alexis ki bántott? -emelte fel a hangját.
-Tudod..ő..Dan..-szememet lesütöttem. A csuklómat tanulmányozta.


-De most én..mit vársz tőlem? -bökte ki az egyébként jogos kérdést. Mit vártam?
-Semmit..csak azt hittem..hogy...mindegy..tényleg -felálltam és már készültem elmenni. Komolyan mit hittem?
-Várj..-szólt utánam én pedig kérdőn néztem rá. -Talán..tudod vannak haverjaim..velük dolgoztam éppen..talán eljöhetnél..jó fejek meg minden...-dadogott.
-Öhm...köszi, de nem hiszem, hogy..-suttogtam mikor megtöröltem a szemeimet.
-Na..jó lesz, meglátod..
Bólintottam. Végigmentünk az utcán aminek a végén a kocsija állt.
-És amúgy hol dolgozol? -kérdeztem közömbösen. Nem akartam semmilyen látszatot kelteni..
-Jelenleg stúdiózom..
-Mi? -néztem rá hitetlenül.
-Egy bandában játszom...One Direction..-még döbbentebben néztem rá, majd elnevette magát és a hátsó ülésről előre adott nekem egy újságot. Ő volt a címlapon másik négy fiúval. Kinyitottam a cikknél az újságot és amíg Zayn vezetett én az interjút olvastam.


*

Ahogy leállt a motor kiszálltam a kocsiból. Érdekes..Londonnak ezen a környékén még nem jártam. Egy eldugott helyen volt, egy nagyobb épület amin sárgával a "stúdió" név éktelenkedett.
-Próbálj meg kedves lenni..-mondta Zayn, de tudtam, hogy viccel.
-De hát én mindig kedves vagyok..-mondtam cinikusan mire felnevetett. Belépve egy nagy ajtón a kanapén négy kíváncsi szempárral találtam szembe magamat.
-Öö..Sziasztok -köszöntem. Szinte egyszerre köszöntek vissza.
-Hali -jött be Zayn.
-Ő ki? -kérdezte a göndör. Na köszi..
-Ja..Alexis..az egyik..ö..barátom -nézett rám én pedig bólintottam. -Ha nembaj ma velünk lenne..-bólintottak. Szó nélkül vágtam le magamat a szőke hajú fiú mellé miközben a többiek valamin röhögtek. Néztem, ahogy a göndör feláll és odaül mellém. Ajjaj..
-Mi a teljes neved? -kérdezte.
-Alexis Miller, és a tied? -egy percig hitetlenül nézett rám. Az újságban csak a nevük volt leírva így nem tudtam, hogy melyik névhez melyik ember tartozik.
-Harry Styles -válaszolta. Hát most már ezt is tudom..-Sírtál?
-Öö..nem..miért?
-Látszik..
Hát oké..
-Amúgy ő itt Louis, Liam, és Niall...-mutatott az emberekre mire csak biccentettem egyet. Az eleinte kínos csendet felváltotta a beszélgetésünk hangjai. Próbáltam magamat boldognak mutatni, és a karomon levő sebet eltakarni a pulcsim ujjával.
Furcsa volt, hogy ők mennyire jól elvannak így öten..egyébként semmi stúdiós dolgot nem csináltak, csak ültek és beszélgetek, s néha engem is bevontak egy-egy poénba. Egyből leszűrtem, hogy ki a "viccmester" és ki a komolyabb közülük.
Ez az egész dolog kábé este kilencig tartott amikor is kimentem Zaynnel cigizni..Fogalmam sem volt róla, hogy miért gondoltam így de úgy éreztem, hogy végre a szürke, és tehetetlen napjaimat valami bearanyozza..csak nem tudtam, hogy mi..



Sziasztok!:* Bocsánat, hogy nem tudtam hamarabb hozni a fejezetet...Köszönöm szépen a kommentet, természetesen örültem neki