5.fejezet

"Félek..és nincs senki akinek ezt elmondhatnám..tudom, hogy úgy sem úszom ezt meg szárazon, de nincs itt senki aki megvédene"


Szívem hevesen dobogni kezdett. Létezik, hogy Dan bántani fog? Vagy valamelyik haverja? Mert én kinézem belőlük. Túl régóta ismerem őket és tudom, hogy mire képesek. Tudok minden ügyeikről, hogy loptak, csaltak, hazudtak és, hogy ezeket milyen úton-módon hárították át másra. Egy olyan ember mint én biztosan nem jelent gondot nekik. Szemeimet lehunytam. Természetesen tisztában voltam vele; mire is gondolt az üzenetben. Meg azzal is, hogy ezt tőlem soha az életben nem fogja megkapni. Akárhogy is nézzük én nem olyan lány vagyok aki csak úgy odadobja magát egy pasinak. Becsületem nekem is van!



*Másnap reggel*
Hihetetlen vacakul aludtam. Többször is sikerült felriadnom arra, hogy furcsa hangokat hallottam. Persze ez csak a hallucinációmnak köszönhető, mivel nem volt semmi ilyesmi. Féltem tőle.
Tehetetlenül feküdtem az ágyamba, magamra húzva a takarót, hogy a beáramló fény ne bántsa a szememet. Lábaim remegtek és a gyomrom émelygett. Nem akartam felkelni és aztán kimenni az utcára avagy belecsöppenni a nagy betűs életbe, hiszen úgy is tudom, hogy mi lesz. Nincs mellettem senki..egyedül vagyok ebben a világban és eddig is szükségem lett volna valakire aki mellettem áll, bátorít, vagy netalántán tanácsot ad. És most vissza gondolva az egész eddigi "bajaim" eltörpülnek a mostani mellett. Senki sem tudja ebben a világban, hogy milyen érzés egyedül lenni. Sokan nincsenek tisztában az egyedüllét fogalmával. Amikor nincs kiért, vagy miért felkelned..mert tudod, hogy a mai napon senkivel sem fogsz beszélni, társalogni és, ha valami bajod van amit ki akarsz magadból beszélni azt esetleg magadnak tudod miközben egy tükör előtt állsz.
Egyszerűen újra elkapott az az érzés, hogy nincs miért felkelnem. Lehet, hogy még a mai napon a balesetin kötök ki kék zöld foltokkal vagy bántalmazás gyanújával. És ott is ki fog meglátogatni? Senki. Nekem ezen a világon nincs senkim. És ez fáj..


Erőt vettem magamon és felálltam, elintéztem a reggeli teendőimet, majd egy "inkább előbb essek túl a dolgokon" mondattal kiléptem a házból. Új hóbortommá vált, hogyha talán nem eszek pár napig majd elgyengülök és a végén végkimerültségben elhunyok. Jé! Az sem fog feltűnni senkinek.


London a mai napon napsütésben úszott ami az én hangulatomhoz egyáltalán nem passzolt. Olyan furcsa amikor megyek az utcán búskomor tekintettel és látom a játszótereken a gyerekeket hatalmas mosollyal az arcukon, nevetnek és nem foglalkoznak semmivel csak a hintával és egyéb játékokkal foglalkoznak. Én a tökéletes ellentétük voltam. Emlékszem, hogy engem beültettek a tévé elé és egész napra ott hagytak.
Összeszorult a szívem mikor belegondoltam, hogy nemsokára beérek abba az utcába ahol Dan-éket fogom találni..basszus.

És vesztemre hamar elértem a sikátorhoz. Vonakodva tettem meg a lépéseket, majd csodálkozva láttam, hogy nincs ott senki. Körbefordultam egyszer az ismerős helyen. A macskaköves úton hatalmas kövek és egy két doboz volt lepakolva amit még hajdanán pakoltunk ide, hogy legyen min ülni. Mellettük sörös dobozok és cigaretta csikkek voltak szanaszét dobálva. Felsikítottam amikor egy kéz ragadott meg és erősen a falhoz nyomott. Nem tudtam a fájdalomra reagálni az agyam leblokkolt.
-Fogd be! -kiabált rám Dan.
-Mit akarsz tőlem? -préseltem ki magamból a szavakat. Reszkettem miközben közelebb hajolt hozzám.
-A legutóbbi buli volt az egyik legnagyobb összejövetelünk..Tudod ki az az Anthony? -hangja mély volt és félelmetes. Testem a hideg, téglával kirakott falhoz volt akaratlanul nyomódva.
-Tudom..-a fültágítós csávó.
-Magának akart..-szabadulni akartam a faltól, de Dan csuklómat elkapta és erősen szorította.
-Engedj el! -könyörögtem. Az adrenalin bomba kért járta át a testemet. -Ez fáj! -néztem rá a csuklómra amit egyre erősebben fogott. Lélegzetvételem szaporábbá vált, de ezt a tüdőm nem tudta befogadni..Szinte fuldokoltam. Belenéztem barna szempárába és megláttam, hogy írisze körül sok piros ér húzódik, s a szeme vérben úszik. -Te be vagy tépve? -kiáltottam rá. Felnevetett.
-És ha igen? Mit tudsz tenni? Ajánlatom van. -motyogta. -Ha most feljössz hozzám és szépen megtörténik aminek történnie kell akkor utána békén hagyunk. De ha nem jössz akkor viszlek Anthony-hoz és vele rosszabbul jársz -megvillantotta "gyönyörű" mosolyát.
-Miért akarja mindenki ezt?
-Alexis, szép vagy, és jó nő, mindenki ilyenre vágyik
-Kérlek Dan, engedj el! -hangom remegett, miközben valahonnan erőt próbáltam meríteni. -Engedj el! -immáron a hangom erőteljesen és céltudatosan csendült fel. Karomat elengedte, majd a szívem összeszorult mikor megláttam a csuklómon viruló kék és zöld foltokat. Kezeit derekamhoz tette és úgy szorított a falhoz. Fájt..
-Dan, ha nem engedsz el, elkapnak. Szólni fogok.
Felnevetett.
-És ugyan kinek tudnál te szólni? Ki törődik veled? -ránéztem. Düh járta át a testemet. Igaza volt..teljesen. Nincs miért küzdenem. Egy erős mozdulattal löktem el magamtól.
-Hagyj békén..örökre! Érted? Mi nem vagyunk barátok és soha nem is leszünk azok! Ti kihasználtatok engem és én is titeket, de most itt vége van mindennek.
Megfordultam és remegve indultam el.
-És akkor most egyedül leszel életed végéig? -kiabálta utánam. Nem foglalkoztam vele.


Remegve vettem elő a telefonomat és könnyek között próbáltam a neveket kiolvasni a névjegyzékben. Csak remélni tudtam, hogy az az illető felveszi és netalántán meg is hallgat. Zayn..



Hali!:* Ezen a szép vasárnapi reggelen meghoztam az ötödik fejezetet.  Örülök, hogy a részek alatt pipáljátok, hogy tetszenek és annak is örülök, hogy cserét kértek!:) De fogalmam sincs, hogy jól írom-e vagy úgy tényleg tetszik-e nektek és várjátok-e a következő részt. Úgyhogy kérlek kommenteljétek meg!
Sel.