3.fejezet

                                       "Alexis Miller: Érezted már magadat tehetetlennek?"



Alexis Miller szemszöge:
Felébredtem...Szokatlan fény áradt be a függönyök mögül. Egyből megállapítottam, hogy nem otthon vagyok. A fejem újra majdnem széthasadt, de most jobban érdekelt, hogy hol is vagyok. Fehér és fekete letisztult bútorokkal találtam szembe magamat. Az ágy süppedéséből ítéltem meg, hogy valaki fekszik mellettem, bár nem akartam megfordulni, látni az illetőt. Az egyik széken megpillantottam a tegnap este viselt ruhámat. Lesütött szemmel néztem le magamra, hogy netalántán van-e rajtam ruha. Egy fehér póló volt, de azért belegondoltam: Lehet, hogy lefeküdtem valami ismeretlennel?


Óvatosan fordultam meg és néztem rá az alvó férfira. Képek ugrottak be..hogy egy kocsiban ülök amit ő vezet és a nevemet kérdezni. Zayn! Megvan: Zayn a neve. Aztán van egy olyan amikor a ruhám cipzárját húzza le..te jó ég. Zavartan feküdtem vissza és a plafont figyeltem. Tehetetlenségemben ujjaimat idegesen babráltam. A fejem még mindig hihetetlenül fájt, így próbáltam álomba merülni, hogy netalántán, ha újra felkelek elmúlik az őrjítő érzés.

*

Lépkedéseket hallottam így kinyitottam a szememet. A francba, újra elaludtam. A fiúval találtam szemben magamat, ja igen; Zayn.
-Jól vagy? -fáradt hangon kérdezte.
-Fáj a fejem -suttogtam.
Csak figyeltem ahogyan kiment a szobából, majd pár perc múlva visszajött egy szem gyógyszerrel és egy pohár vízzel. Felém nyújtotta én pedig hálásan fogadtam el.
-Nem csoda, hiszen nagyon sokat ittál -jegyezte meg. Gyorsan kaptam be a gyógyszert várva, hogy megtegye a hatását. -Na és mennyire emlékszel? -kérdezte, miközben leült mellém az ágyra.
-A nevedre. Kábé ez minden.-láttam rajta, hogy mosolyog az egészen.
-Öhm...-kezdtem el fészkelődni és enyhén kínosan éreztem magamat. -Mi lefeküdtünk? -lesütöttem szememet és úgy éreztem mindjárt elsüllyedek.
-Hogy mi? Ja, nem. Mi nem -megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. -Miből gondoltad?
-Hát, nem is tudom -nem igazán akartam egy idegennel erről beszélni.
-Na és mesélj, mit csináltál te azok az emberek között?
Üres tekintettel bámultam magam elé, hiszen: Mi köze van hozzá?
-Nem fogom elmesélni.
-Kár, pedig érdekel -mondta könnyeden. Azért erre felkaptam a fejemet és éreztem, hogy szemem könnybe lábad. Évek óta senkit sem érdekeltem erre itt van egy fiú aki csillogó tekintettel néz rám várva, hogy mondjak valamit.
-Egyszerűen csak rajtuk kívül nincs senkim -közöltem tárgyilagosan. A külvilág felé valószínűleg elég közömbösnek mutathattam magamat, de belül egy halvány örömöt véltem felfedezni.
-Most mi lett veled? Elkomorodtál.
-Csak az igazat mondtam.
-Hogy érted, hogy nincs senkid?
-Zayn, kérlek. Erről nem tudok beszélni.
Kínos csend következett be és féltem, hogy elsírom magamat. Nem mertem ránézni a mellette ülő fiúra, pedig tudtam, hogy engem méreget.
-Kérsz egy cigit? -furán néztem rá.
-Igen -kivett a cigis dobozból két szálat és az egyiket felém nyújtotta, egy öngyújtóval együtt. -Te az ágyban cigizel?
-Alapjában véve nem, de ez az én házam szóval bármit megtehetek -villantott meg egy mosolyt. Meggyújtottam a nekem szánt csikket és mélyet szívtam belőle. Zayn ugyanígy tett. Furcsa, mert az összes "haverom" akikkel egy társaságban voltam ugyanúgy tele voltak borítva tetkóval és cigiztek, mint Ő...De valamiért Zayn más.
-Nem akarsz lejönni és inni egy kávét? -vetette fel az ötletet. Bólintottam és követtem. Egy hosszú lépcsőn mentünk le és megláttam a nappaliját. Egyből megállapítottam, hogy egy rohadt nagy házban lakik. A következő helység a konyha volt.
Megálltam a székek mellett igazából a válaszára..nem akartam illetlen módon ledobni magamat az egyik székre azt' cső. Nevetésére lettem figyelmes, így felkaptam a fejemet.
-Tudod le is ülhetsz -szólt, mire azt tettem amit mondott. Zavartan figyeltem ahogyan odarakta a kávéz főzni ezután pedig leült mellém.
-Miért érzed úgy, hogy nincs senkid? -öcsém most miért érdekli ez ennyire?
-Kérlek ezt a témát ne feszegessük.
-Oké. következő kérdésem: Mióta nem eszel normálisan?
A szememet lesütöttem és reméltem, hogy nem kell választ adnom.
-Miért érdekel? -még mindig közömbösnek tettettem magamat, habár belül mégis ott volt az a remény, hogy egy idegen érdeklődik irántam. Ez azért fura.
-Mert itt van egy lány a házamban aki azt mondja, hogy nem törődik vele senki és láttam, hogy régóta nem eszik és valami oknál fogva szeretném, ha megismerhetnélek a történeteddel együtt és valami segítséggel szolgálhatnék.
-Nem fog menni.
-Miért nem?
-Mert erről soha nem is beszéltem és soha nem is fogok. Csak utálom, hogy egy olyan világban élek ahol senkit sem érdekel mi van velem. Őszintén várom, hogy a pia és a cigi egyszer a sírba vigyen -örültem, hogy végre kiadtam magamból valakinek a már régóta esedékes mondataimat. Közben a kávé is lefőtt és felém nyújtott egy csészét. Az őszinteségem meglepte és nem igazán tudott mit reagálni. Nem próbált meg ítélkezni csak a megfelelő kérdést feltenni ami valljuk be nehéz volt. Egy olyan lányt mutattam felé aki összetörhetetlen és nem érdekli semmi. Hidegen hagyja a vele történtek, de nem akar róla beszélni. Egyszerűen csak itt egy reménysugár Zayn személyében, aki talán betölhetné a legjobb barát szerepét. Mert egyszerűen amióta hozzám szólt érzem, hogy ez nem egy olyan helyzet, hogy most találkozunk először és utoljára. De sajnos nem tehetem....én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere így kétlem, hogy ebből jól kijöhetnék. Tuti; történne valami vagy mondanék valamit ami után a reakciója az lenne:Bocs, de akkor többet nem kéne találkozni. És akkor én ott tartanék mint az elején. Egy magába zuhant lány, aki csak sír és sír. S újra felállítom magam körül azt a bizonyos falat ami oly rég óta fenn van.
-Nincs családod?
-Bár ne lenne -válaszoltam unottan.
-Figyelj..-beletúrt hajába. -Olyan fura vagy. Amikor felkeltél nem voltál ilyen. Nem érdekel semmi, üres a tekinteted, az arcodról nem lehet leolvasni semmit..olyan mintha...
-Mintha nem lennének érzéseim? -vágtam közbe. Aprót bólintott. -Mert nincs is, már régóta -válaszoltam. Ó Alexis, hogy te mennyire hülye vagy!
-Biztos, hogy vannak. A barátaim szerint jó emberismerő vagyok. Tegnap is csillogott a szemed. Teljesen más voltál. Biztos, hogy vannak érzéseid csak nem mered kimutatni.
Hihetetlen sebességgel álltam fel.
-Megyek visszaveszem a ruhámat, Zayn -suttogtam. -Köszönök szépen mindent, előre is. Tudom, hogy te nem engedted, hogy többet igyak és én csak azt akartam mondani..köszönöm.
-Hát, nem hagyhattam -mondta komolyan. Felmentem a lépcsőn és bementem a szobába, ahol a ruhámat könnyen megtaláltam. Kinyitottam az egyik ajtót -találomra-, mivel a mosdót kerestem. Megtaláltam így sietve vettem le magamról, pólóját és boxerét, majd beletuszkoltam magamat a ruhámba.
Leszaladtam és Zayn-hez fordultam, ki még mindig a konyhában tevékenykedett.
-Köszönök mindent!
-Figyelj..-jött közelebb és a kezembe nyomott egy papírt. Kérdőn néztem rá. -Csak hívj, ha van valami, vagy kell társaság, vagy valami hasonló.
Hálásan pillantottam rá és már megfordultam, s készültem elhagyni a házat mikor utánam szólt.
-De kérlek egyél valami táplálót is!
Szó nélkül mentem ki az ajtón és hagytam el az utcát.






Kérlek kommenteljetek, ha tetszik!/Sel.